KÖNYV
Rajnai Richárd
MIÉRT VAN SZÜKSÉG A MÉDIAMŰVELTSÉG FEJLESZTÉSÉRE?
Mit jelent a médiaműveltség? Hogyan viszonyul a magyar iskolarendszer a digitális médiatér kibővüléséhez, miképpen készíti fel a közoktatás a diákokat a médiumok megfelelő használatára? Mi jellemzi a fiatalok, kiskamaszok viszonyát a saját médiaeszközeikhez, hogyan hoznak létre önálló, sok esetben kreatív médiaszövegeket? Hol kapcsolódik össze ez a két terület, hogyan találhatók meg e két, sokszor mesterségesen szembeállított világ találkozáspontjai? Rajnai Richárd könyve ezekre a kérdésekre keres és kínál válaszokat – közelről, az érintettek nézőpontját empatikusan bemutatva, kritikusan, a jelenlegi helyzetet pontosan felmérve, ugyanakkor médiaműveltség korszerű iskolai fejlesztése mellett elkötelezetten.
A szerző média és történelem szakos tanár, közoktatási vezető, médiaművész. A szombathelyi főiskola elvégzése után a Pécsi Tudományegyetemen, illetve a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. Közel másfél évtizedig tanított mozgóképkultúra és médiaismeretet egy pécsi középiskolában. Ugyanitt hat éven keresztül intézményvezető volt. Ezt követően kulturális intézményekben dolgozott, majd mozgóképkészítéssel foglalkozó vállalkozást indított. A PTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában 2022-ben szerzett PhD-fokozatot. A mozgóképkultúra és a média iránt érdeklődő fiatalok számára Kép a gépben címmel honlapot működtet.




